perenne-2

Kedvenceim az olyan reggelek, mikor a szél lefújja a villáról a szénát, persze a szemem is telehordva a porával. Mikor a birkák az etetőjüket és az itatókat is teletojták és szedhetem, moshatom, kaparhatom, mert onnantól fúj és nem kell semmi. Mikor mire beérek, 3 zokni sem melegíti át a lábam.  És persze ülhetek neki az adóbevallásnak. Hogy is mondta a  fekete bari a  dr Bubó-ban? "Nem akarok faltörő kos lenni"

ma a környéken jártak a dementorok.

és az unokám azt mondja majd: Jaj nagyi, hogy te milyen maradi vagy, elmesélem neki, milyen volt, mikor 56 évesen bemásztam egy pasi ablakán. Úrinősen, a cipőmet kívül hagyva, nehogy összesározzam az ablakdeszkát. Az úr édesdeden szunyált pucéron, ám állig betakarva. Én pedig hála Isten felkiáltással ... távoztam az ajtón át, a cipőm sem feledve az ablak alatt. Az Úr egyébként Ex volt, aki úgy elaludt tegnap,  hogy éjjel leverte a telefonját (nem, nem ébredt fel rá), ami szétesett, így hívni sem lehetett. Miután hiába dörömböltem a háló ablakán, a tettek mezejére léptem másztam.

Persze utólag elgondolkodtam, vajh valaki bemászna-e értem/hozzám hasonló esetben?

Mikor már a holnapi (jogvesztő) határidő sem inspirál, hát megette a fene az egészet

Aki kritikus megjegyzéseimet olvasva, arra a következtetésre jut, hogy én utálom a Fideszt, az téved. Aki baloldalinak gondol, az még nagyobbat téved. Nálam ugyanis egy mércéje van a magánéletnek és a politikának. Az általam kedveltektől sem tűröm el a csúsztatást, maszatolást,  szavak más értelemben használatát, nem fogok rájuk szavazni, mert ők kevésbé tisztességtelenek. Nem nézem szimpátiával az ő lenyúlásaikat, mert valahol van nézetazonosságunk, meg mert tudom, hogy a pártfinanszírozás szabályozása is szükségessé teszi. Csakhogy tessék kiiktatni ezt a szükségességet, mert így mindig meglesz az aktuális hatalom önmentése: közérdekből korrumpálódunk, összemosva a hatalom megszerzésének/megtartásának szándékát a közérdekkel.

Úgy tűnik meg kell állapítsam, mind magánéletileg, mind politikailag reménytelen eset vagyok.

Miniszter úr bejelentette, a tranzakciós adónál is az lesz, mint a biztosítási adónál. Azaz, a szolgáltató nem fogja tudni továbbhárítani a fogyasztókra, a nagy verseny miatt.

Nemzetgazdasági miniszter úr, ha önnek nincs kötelező biztosítása, az nagy baj. Ha van, de meg sem nézi mit fizet, ez sem örömhír. Ha a tények ismeretében hamisan nyilatkozik, attól én, mint polgár idegbajt kapok, az Ön főnöke szerint azonban ez - úgy tűnik -  politikusi erénynek számít. Ha mindezt őszinte tekintettel sikerül előadni,  gondolom, prémium is jár érte év végén. Mert bizony minden kötelező biztosításhoz hozzáadták a baleseti adót és az emelt összeget fizettették be velünk.  A tranzakciós adónál is ez történik majd.

Most hallom  a tranzakciós adót veretes egyszerűséggel spekulációs adónak nevezni. Nos a számláink utalását spekulációnak tekinteni élénk fantáziára vall. Mondhatnám azt is: k/durva csúsztatás. Fiúk! A játszótér nem itt van!

Tegnap végre hazajött Madárkám. Rengeteg mosnivalóval és 3 szál utazástól megviselt virággal. Kivételesen volt busza, én meg most nem vezetek pár napig, így nézhettem, amint befordul az utca végén és a kutyával megalakíthattam a fogadóbizottságot. Lecsóval vártam, evett, beszélgettünk kicsit, aztán elaludt. 10 után még fél órát együtt töltöttünk és újra elvonult lefeküdni. Úgy látom kimerítette az a szakdoga, amiben szerinte igen komoly feldolgozatlan anyag maradt. Anyai szigorral érdeklődtem a vajh miért iránt, de csak terjedelmi korlátai voltak az alaposabb munkának. Mondtam, ha kedve lesz, itt folytathatja a doktorival. Azt mondta, most hallani sem akar ilyesmiről, de amúgy ő is így gondolta.Közben megírta A. CV-jét, mert szombaton indul a lány, konkrétan Wales-be. Drukkolunk. Nagyon.

Mellesleg megint vigasztalnom kellett, mert potyogó könnyekkel panaszolta, hogy az apja naponta hívta, hogy megvette-e neki a kért koncertjegyeket, csak épp szilveszter óta nem jutott eszébe beszélni vele. Mindez akkor robban ki belőle, mikor azt mondtam, az apja agyondolgozza magát. (Én is tudom, hogy már rég nem, de azt is, ő is kevesebbet bír már, tehát mégis igen.) És az is kibukott belőle, hogy ha apám tudja, hova vezet ez az út (16 órás munkanapok éveken át), akkor miért akarja a fiúkat is rákényszeríteni. Ex szerint ugyanis, ha kicsit több ambíció lenne a fiúkban, nem itt tartana a cég. Mikor megkérdeztem, hogy akkor miért nem tanította soha őket, miért segédmunkát ad mindig, akkor azt válaszolta: az nem az ő dolga, végezzenek egyetemet és tudni fogják. Ex évek óta hangoztatja, hogy a gyakorlati tudás ma Magyarországon megszerezhetetlen, mert rossz az oktatási rendszerünk. Ex elég ellentmondásos személyiség volt világéletében. Ebben legalább következetes. :-)

P.s.: Mielőtt valaki megkérdezi, miért nem hívja a lánya, gyorsan megsúgom,  úgy nőttek fel, hogy ha az apjuk hazaér, hát nyugtot akar. Most súlyosbítja a helyzetet, hogy, ha nővel van, nem veszi fel a telefonunkat, ill többször előfordul, hogy nem hív vissza minket. (Ez főleg a fiúkra vonatkoztatva érdekes, engem nem zavar és nem érdekel már rég. Vagy hívogatom, vagy küldök sms-t vagy felírom egy cetlire és az ajtó mellé teszem...) A gyerekek nehezebben viselik.

jeligére.

Amikor már olyan rég volt, hogy nem is fáj. (29 éve ülhettem mellé, igaz akkor már csak a betegágya szélére.) Már nem mondhatom, még csak 84 éves lenne. Ki tudja mi lenne, ha élne? Így legalább azt tudom, minden kín (nem kevés), mögötte van.

Én sosem helyeztem nagy súlyt a saját köszöntésemre. Most is elhagytuk. A lány leadta a szakdogáját és elhajlott. Megkérdezte, nagy baj lenne-e, ha csak kedden, de akkor 2 napra. Mondtam, dehogy.

A kicsiéktől ma kaptam egy nagyon szép párszálast, kicsit megkésve szöveggel.

A nagyot tegnap baleset érte, örül, hogy él, szó szerint. Ha nem látom, nem hiszem el. Elvitték lenyírni a birkákat, utána kiengedtük őket. Na akkor kitört a gyalázat. Nagyobbikom rohanva jött segíteni, mert az 5 hónapos kospalánta (Jeromos) terrorizálni kezdte a csapatot, a pár napos kisbarit is beleértve, de azt az egyik anya is kipécézte magának. Szóval többet repült, mint állt szerencsétlen kicsi. Fiam felkapta Jercsit, hogy különzárja, mikor Jack, az öreg kos érettnek látta a helyzetet a beavatkozásra. Hármat lépett és úgy kente a falnak a fiamat, hogy kiszorult belőle a szusz, a beteg térde kireccsent, pedig a kezében lévő birkával ketten kitettek vagy 120 kilót. Ma bejött, körülnézett, konstatálta, hogy itt is esik és hazament.

Én a tegnapot ágyban töltöttem, mert kiújult a gerincproblémám. Fejfájás, szédülés... Elkezdtem a gyógyszert emelt dózissal, ma többször kilazítottam a gerincemet, már kicsit jobb. Mellesleg tegnap nap közben és éjjel 15 órát aludtam. Ha nem is jól, de nagyon jóttevően. Így se temető, se díszebéd. Csendes mécsesgyújtás este.

Már szombat este megsütötte
anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a harangos vasárnapot.

Vasárnap estig nem fogyott el,
fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.

Ma sem tudom, hol rejtegette,
melyik fiókból jött elő,
de olyan áldott volt az íze,
olyan hétköznap-szentelő.

Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.

Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
mint úrvacsora-szimbolum.

Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szivet, betölt szobát.

Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás...
Pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.

Áprily.

Mert ebben a családban csak ő dolgozik. És miért nem mondom, hogy csinálja meg a földalapú támogatás igénylést, ahelyett, hogy azt várom, beszéljük át újra és újra, míg ki nem tisztázódik teljesen. Megnézném, hogy a 300 oldalas útmutatót mikor böngészné át. Hogyan jönne rá, hogy működik (nem működik) a program és mikor ülne mellé 10 után, mikor épp túlterhelt a rendszer.  És... és... és...

Kapd ezt vissza a következő életedben! Hogy ne kapj soha pozitív visszajelzést.

Tessék mondani, ez tulajdonképpen átok, nem? Jól van visszaszívtam.

Gondolkoztam, megpróbálom elmagyarázni, mi az ő igazsága és mi az enyém. De most nem vagyok erre képes. Néztem kicsit a teleholdat és most lefekszem. Nem volt könnyű napom.

A jelen nem érdeklődés, hanem túlmunka okán marad el. Ezért aztán 2 év múlva én sem fogok rá emlékezni, hogy nagyfiamék ünnep alatt este 9-kor érkeztek villámlátogatásra. ( Pontosítva a meggylevesükért .)

Nehezményezem a kultúra áldásait. Régen az állatetetés után a döngölt padlós szobában fene se vette észre a családtagokból kihulló töreket. A szőnyegpadlón biza nagyon feltűnő. És nem, nem fogok naponta kétszer porszívózni. :-(

A földalapú bevallás változatlanul túlterhelést okoz a szerveren, ezért az rendszeresen kiakad, gondolom több ezer emberrel együtt. (Én nagyon kivagyok.) Na erre fogok emlékezni, mert ez minden évben így van. Csak nehogy egyszer visszasírjuk!

Kisebbikemék nem csak elhalasztották az esküvőt, de a leányzó elindul Angliába, hátha talál munkát. Fiam nem hozsannázik, de támogatja. Én pusztán helyeslem, de nem szólok bele. Na jó, egy kis támogatást a jegyhez adtam.

Az adóbevallásunk sehol, ami társaságinál lássuk be rossz ómen!

Viszont 25.-n 5 napra elmegyek Ausztriába. Remélem úgy, hogy minden kész, és csak az odautat alszom végig, nem az 5 napot. Ebből már látszik, hála Istennek nem én vezetek. :-)

A fiam nem áruló, de nem is hazudik. Jó, hogy már nem fáj semmi, mert így neki sem fáj, hogy hű volt önmagához.

Ma megint elaludtam. No nem azért, mert visszaszoktam a tévézésre, hanem mert egyig dolgoztam. És mert egyedül vagyok, az etetés is rám vár. Szürke hétköznapok! :-)

Rozé helyett paradicsomlé. Mint a régi szép időkben, mikor 100 litert főztem be minden szezonra, mert azzal jártunk kapálni. Most legalább azt nem kell. De a gép előtt is ugyan olyan jól esik, ebben a melegben. És sokkal olcsóbb is.  Lehet, visszatérek  a hagyományokhoz.  :-)

Miután tegnap  TV-t néztem (sőt, a színház után még a Csík koncertjének a végét is elcsíptem), így reggel elég későn ( majdnem 8-kor) ébredtem. Letántorogtam kávé és vérnyomáscsökkentő irányába, és mi fogadott? Kutyakaja megfőzve, állatok megetetve, gyerek már el is pályázott vaddisznót lesni. Szeretem az ilyen napokat. :D

Mikor utoljára láttam, Sztankay volt az ifjú Mátyás. Most a fiatal Mácsai Pál. Hozzám képest az ébredő Csipke Rózsika, újszülött.

Az akkori szereposztásra rákerestem. Akikre emlékeztem: Váradi Hédi, Sinkovits Imre, Szersén Gyula, Kállai Ferenc, Szirtes Ádám, Agárdi Gábor, Lukács Margit. Akiket (méltatlanul) elfelejtettem: Iglódi István, Tyll Atilla, Raksányi Gellért.

Jó újra nézni. És menet közben ráébredni, hogy anno,  Szentendrén, akkor még csak kedvenc színészemet, Sztankay Istvánt láttam, ma egyik legkedvesebb drámatrilógiám  első részében,  A meráni fiúban. Mit nem adnék a két élmény "egymásra vetüléséért". Sajnos, bizonyos dolgok megértéséhez (értékeléséhez) meg kell érnünk.

Aztán Hegedűs D.  behívta a Homburg Hercegét, Sinkovits a Mózest.

R.SZ.-ral folytatott beszélgetésem kapcsán közlöm a megoldást. Az ellenség, akivel egy ágyban aludtam, a birkaszag. Ha más is másra gondolt, akkor: "honi soit qui mal y pense".

a fürdésnél, a négyszeri birkafejés után egy ágyban aludtam az "ellenséggel".

Azért amikor birkát fejek*, mindig eszembe jut Ex áldozatos viselkedése, aki mikor elhagyott, azt mondta, azért teszi, mert tudja, én boldogtalan vagyok ebben az életformában. Érdekes, ő távozott, az életforma maradt és eszébe sem jut, hogy mi volt az eredeti cél :D

*Na jó, néha a szárítónál is, mikor a pótkocsin a szelektor alatt lapátolom a szemetet.

Amit itt leírok nem fikció, volt már rá példa. Nem is egyszer. Kezdetek óta ugyanis az a megállapodás, hogy a család jótáll a cégért, minden jogszabályi lehetőség ellenére. Tehát: A Kft számlájára nem jött be időben pénz, pedig ki kellett volna fizetni egy 4 milliós számlát. Átutalom ezt a családi számláról a cégére, majd elküldöm a szállító bankszámlájára. Mikor bejön a pénz visszautalom a család folyószámlájára. Ez az állam szempontjából 6 tranzakció, hiszen a pénz nem csak elindul egy számláról, de meg is érkezik valahová.  Az állam erre  a 3 banki ügyletre kivet 24000 Ft adót. Ez kérem a beharangozott duplája, hacsak a törvényben meg nem határozzák, hogy pl csak a pénz indulását adóztatják.

E mellett a nyuszi az én ágazatomban tojt még egy élelmiszerlánc felügyeleti és egy katasztrófavédelmi hozzájárulást is, ami mind árbevétel arányos (azaz veszteség esetén is fizetni kell) Ez is 1-1 ezrelék. Nem tétel, de a hármat tekintve messze túl vagyunk a félmillión. (A 2010-es, amúgy  katasztrofális évre vetítve ez 410.000 Ft a Kft esetében). Plusz 2 bevallás.

A vérnyomásomról most ne beszéljünk, fogjuk rá az esti birkafejésre. Igen, született egy kisbari.  (Most ő nem akar enni, de életben tartom, ha beledöglik is. )

Kiegészítés, ami egyben válasz Menetszélnek is. Az, hogy adózni kell, nem okoz rossz közérzetet. Nem felejtettem el, hogy a társasági adót levitték 10 %-ra, de a fenébe, ne nézzenek hülyének, mert azt viszont rosszul tűröm. Most azt a 6%-ot (ha nem többet) próbálják meg kötelezően, de nem adó néven visszalapátolni az államkasszába. Sőt nem is nyereségfüggően. Megnövelt adminisztrációs teherrel.  Ez a bajom. Nem az, hogy minekutána egy rakat hozzá nem értő nyikhaj eladósította az országot most a bőrt is lehúzzák rólunk, mert mit is tehetnének. Csakhogy - úgy tűnik - ők is hozzá nem értő módon próbálkoznak.

Meg ne kérdezze valaki, hogy akkor kire bíznám az államháztartást, mert csak irreális válaszaim lennének.